Superfood, Antioxidáns
Antioxidánsok fogyasztásával csökkenthetjük a káros oxidatív stresszt, melyek rohamtempóban gyorsítják az öregedési folyamatokat. Szuperélelmiszerekkel, vagyis antioxidánsokkal azonban mindezt kivédheted és késleltetheted az idő múlásának fizikális jeleit. Tégy meg mindent magadért, egészségedért és integrálj a mindennapjaidba egy igazi “szépség turmixot”. A különböző őrleményeket, porokat, leveket, koncentrátumokat, vitamin cseppeket, egyéb készítményeket könnyedén hozzá tudod adni bármilyen, általad preferált smoothie recepthez és már kész is a kis titkos boszorkánykonyhád!
Gere Villányi Kékszőlőmag- és Héj Mikroőrlemény 150g
Gere Attila a Pécsi Tudományegyetemmel karöltve végzett kutatást a pincészet szőlőmag- és szőlőhéj-őrleményét vizsgálva, melyről többek között az alábbi összefoglaló született. Katt ide! A Gere Attila Pincészet története hét generációval ezelőtt kezdődött és a vállalkozás életében a teljes család a mai napig részt vesz. A saját birtok termésén túl alapboraikhoz más forrásokból is vásárolnak szőlőt. A szőlőmaggal kapcsolatban először a Nobel-díjas tudós, Dr. Szent-Györgyi Albert írta le az emberi szervezetre kifejtett kedvező hatását. 1936-ban ő mondta ki először azt is, hogy a szőlőmag tartalmazza valószínűleg a legtöbb természetes antioxidánst. Pincészetük 2010 óta foglalkozik a bortermelés során képződő szőlőmag- és szőlőhéj feldolgozásával. Ez a folyamat ma már teljes egészében a pincészet saját üzemében, bioművelésű szőlőterületek alapanyagának felhasználásával zajlik. A szőlőmagból olaj, valamint őrlemény készül. Mivel a szőlőmag egészben vagy szétrágva nem tudja kifejteni jótékony hatását, ezért mindenképpen szükséges a porítása. Így a benne rejlő hatóanyagok a felszínre kerülnek és egyszerűbben, nagyobb felületen tudnak érintkezni szervezetünkkel, így felszívódásuk könnyedén végbemegy.
JutaVit Omega-3 Halolaj 1000mg 110db
A JutaVit márkanév közel 15 éve van jelen a hazai piacon. Kínálatukban kiváló minőségű, magas hatóanyag-tartalmú vitamin, étrendkiegészítő, gyógynövény, tea, kozmetikum, valamint speciális gyógyászati célú tápszerek széles választéka szerepel, közel 170 féle termékkel. A márka célja, hogy a magyar lakosság mellett az európai fogyasztókat is kimagasló minőségű, európai elvárásoknak maradéktalanul megfelelő vitamin és egyéb étrendkiegészítő termékekkel lássa el. Szakembereik az egészséges életmódot figyelembe véve, folyamatos kutató-fejlesztő munkával dolgoznak az új termékek megjelenésén. Ennek eredményeképpen az egyre szélesedő termékskála számtalan pozitív visszajelzés alapján, fokozatosan nyeri el a lakosság szimpátiáját nemcsak a magyar, hanem immár a szlovák, a román, a szerb, a német, az osztrák, de már a lengyel, litván, azerbajdzsáni, arab, valamint ázsiai piacokon is. Vállalatuk a világ vezető, prémium alapanyaggyártóival együtt dolgozva fejleszti készítményeit. Termékeik saját gyárukban készülnek, melyek minőségét szigorú minőségbiztosítási rendszer garantálja. A gyártás során teljesen automatizált, modern termelési technológiát alkalmaznak, hogy folyamatosan a legjobb minőséget tudják biztosítani fogyasztóiknak.
GAL Omega-3 Eco 700 mg 60 kapszula
Termékeik fejlesztésének alapja a természetesség és a hatásosság, kompromisszummentes megoldással. Minden GAL termék a benne lévő összetevőket olyan formában/arányban tartalmazza, ahogyan azok természetes élelmiszereinkben előfordulnak. A minőség iránti elköteleződést az is mutatja, hogy a termékfejlesztés során a saját kutatások helyett független nemzetközi klinikai kutatások eredményeit használják fel, majd választják ki a legmegfelelőbb összetevőket. Figyelembe veszik mérvadó orvosok, tekintélyes szakemberek állásfoglalásait. Különös figyelmet fordítanak arra, hogy a GAL alapanyagai a természetben is megtalálható formában legyenek jelen. A cég alapítóinak eredeti motivációja az volt, hogy Családtagjaik, Barátaik és maguk számára állítsanak elő kimagasló minőségű termékeket, s ezt úgy, hogy azok áraikkal is elérhetőek legyenek. Mivel a termékek rendkívül hatásosnak bizonyultak, fogyasztóik reklám nélkül is hamar hírét vitték. A siker arra sarkallta a tulajdonosokat, hogy ne csupán egy szűk réteg, hanem egyre több ember számára hozzáférhetővé tegyék e készítményeket. Termékeik gyártása szigorú európai uniós szabályozás alatt történik. Valamennyi alapanyagukat európai laboratórium is bevizsgálja.
GAL Biocurcumin+ 225 mg 30 kapszula

JutaVit E-vitamin 400 NE 100db
A JutaVit márkanév közel 15 éve van jelen a hazai piacon. Kínálatukban kiváló minőségű, magas hatóanyag-tartalmú vitamin, étrendkiegészítő, gyógynövény, tea, kozmetikum, valamint speciális gyógyászati célú tápszerek széles választéka szerepel, közel 170 féle termékkel. A márka célja, hogy a magyar lakosság mellett az európai fogyasztókat is kimagasló minőségű, európai elvárásoknak maradéktalanul megfelelő vitamin és egyéb étrendkiegészítő termékekkel lássa el. Szakembereik az egészséges életmódot figyelembe véve, folyamatos kutató-fejlesztő munkával dolgoznak az új termékek megjelenésén. Ennek eredményeképpen az egyre szélesedő termékskála számtalan pozitív visszajelzés alapján, fokozatosan nyeri el a lakosság szimpátiáját nemcsak a magyar, hanem immár a szlovák, a román, a szerb, a német, az osztrák, de már a lengyel, litván, azerbajdzsáni, arab, valamint ázsiai piacokon is. Vállalatuk a világ vezető, prémium alapanyaggyártóival együtt dolgozva fejleszti készítményeit. Termékeik saját gyárukban készülnek, melyek minőségét szigorú minőségbiztosítási rendszer garantálja. A gyártás során teljesen automatizált, modern termelési technológiát alkalmaznak, hogy folyamatosan a legjobb minőséget tudják biztosítani fogyasztóiknak.
Biomenü Bio Chlorella és Spirulina Alga Tabletta 125g
Immunerősítés, kiemelkedően magas tápérték praktikus tabletta formában. A Biomenü bio, vegán, GMO mentes tablettáiban a két legnépszerűbb alga kombinációja található meg, mely vitamin-, ásványi anyag- és fehérjekomplex is egyben.
Bio, vegán, GMO mentes chlorella és spirulina alga tabletták.
Még több Biomenü termék?
JutaVit Norvég Lazacolaj 1200mg Omega-3 100db
A JutaVit márkanév közel 15 éve van jelen a hazai piacon. Kínálatukban kiváló minőségű, magas hatóanyag-tartalmú vitamin, étrendkiegészítő, gyógynövény, tea, kozmetikum, valamint speciális gyógyászati célú tápszerek széles választéka szerepel, közel 170 féle termékkel. A márka célja, hogy a magyar lakosság mellett az európai fogyasztókat is kimagasló minőségű, európai elvárásoknak maradéktalanul megfelelő vitamin és egyéb étrendkiegészítő termékekkel lássa el. Szakembereik az egészséges életmódot figyelembe véve, folyamatos kutató-fejlesztő munkával dolgoznak az új termékek megjelenésén. Ennek eredményeképpen az egyre szélesedő termékskála számtalan pozitív visszajelzés alapján, fokozatosan nyeri el a lakosság szimpátiáját nemcsak a magyar, hanem immár a szlovák, a román, a szerb, a német, az osztrák, de már a lengyel, litván, azerbajdzsáni, arab, valamint ázsiai piacokon is. Vállalatuk a világ vezető, prémium alapanyaggyártóival együtt dolgozva fejleszti készítményeit. Termékeik saját gyárukban készülnek, melyek minőségét szigorú minőségbiztosítási rendszer garantálja. A gyártás során teljesen automatizált, modern termelési technológiát alkalmaznak, hogy folyamatosan a legjobb minőséget tudják biztosítani fogyasztóiknak.
Biomenü Bio Feketeköménymag-Olaj 100ml
100%-ban természetes, bio, hidegen sajtolt feketeköménymag-olajból álló termék. A feketeköménymag-olaj az alternatív gyógyászatban alkalmazott gyakori kiegészítő, amely segít a különböző állapotok kezelésében. Ízlés szerint napi 1 kiskanál javasolt fogyasztásra.
Bio, hidegen sajtolt, 100% feketeköménymag-olaj a Biomenü-től.
Még több Biomenü termék?
Biomenü Bio Moringa Kapszula 60db
A Biomenü bio moringa kapszula egy magas ásványianyag és fehérjetartalmú, energizáló vitaminkomplex. Tejserkentő, így kismamáknak kifejezetten ajánlott. Időskorúak számára multivitaminként, sportolóknak pedig magas vas és kalciumtartalma miatt jó választás.
Bio moringa kapszula, a kifogyhatatlan tápanyagforrás, tulajdonképpen vitaminkomplex.
Még több Biomenü termék?
Natur Tanya® Szerves Tőzegáfonya Forte 60db
Immunerősítő Natur Tanya® Szerves Tőzegáfonya Forte felfázás, húgyuti fertőzések esetére. A tőzegáfonya a modern kutatások alapján is a húgyúti rendszer természetes támogatója, amelynek fertőzései különösen a nőket érintik. A tőzegáfonya tablettát alkalmazhatjuk hagyományos orvosi kezelés mellett kiegészítésképpen, mert felgyorsíthatja a gyógyulás folyamatát.
Immunerősítő Natur Tanya® Szerves Tőzegáfonya Forte felfázás, húgyuti fertőzések esetére.
Még több Natur Tanya termék?
Natur Tanya® Szerves Koenzim Q10 Tabletta 60db
Növényi, fermentált, természetesen előállított Natur Tanya Szerves Q10-koenzim tabletta (COQ10 (UBIKINON) vitamin. Legfontosabb tulajdonsága, hogy növeli a fizikai és szellemi energiát, jelentős hatása van a sejtlégzésre, csökkenti a fáradtságot és támogatja a szív és érrendszer egészségét.
Natur Tanya Szerves Q10-koenzim tabletta, mely növeli a fizikai és szellemi energiát, jelentős hatása van a sejtlégzésre, csökkenti a fáradtságot és támogatja a szív és érrendszer egészségét.
Még több Natur Tanya termék?
Natur Tanya® 100% Gránátalma Magolaj és Húslé 500ml
A gránátalma összes jótékony antioxidánsa 1 palackban - gránátalma magok és héj préselésével, gránátalma húslével és szerves szelénnel, hozzáadott cukor és színezék nélkül, már 3 éves kortól. Antioxidáns bomba bioaktív polifenolokkal, antocianinokkal. Immunerősítő Natur Tanya 100% Gránátalma Magolaj és Húslé.
Immunerősítő Natur Tanya 100% Gránátalma Magolaj és Húslé.
Még több Natur Tanya termék?
JutaVit Omega-3-Pro Halolaj 1200mg 40db
A JutaVit márkanév közel 15 éve van jelen a hazai piacon. Kínálatukban kiváló minőségű, magas hatóanyag-tartalmú vitamin, étrendkiegészítő, gyógynövény, tea, kozmetikum, valamint speciális gyógyászati célú tápszerek széles választéka szerepel, közel 170 féle termékkel. A márka célja, hogy a magyar lakosság mellett az európai fogyasztókat is kimagasló minőségű, európai elvárásoknak maradéktalanul megfelelő vitamin és egyéb étrendkiegészítő termékekkel lássa el. Szakembereik az egészséges életmódot figyelembe véve, folyamatos kutató-fejlesztő munkával dolgoznak az új termékek megjelenésén. Ennek eredményeképpen az egyre szélesedő termékskála számtalan pozitív visszajelzés alapján, fokozatosan nyeri el a lakosság szimpátiáját nemcsak a magyar, hanem immár a szlovák, a román, a szerb, a német, az osztrák, de már a lengyel, litván, azerbajdzsáni, arab, valamint ázsiai piacokon is. Vállalatuk a világ vezető, prémium alapanyaggyártóival együtt dolgozva fejleszti készítményeit. Termékeik saját gyárukban készülnek, melyek minőségét szigorú minőségbiztosítási rendszer garantálja. A gyártás során teljesen automatizált, modern termelési technológiát alkalmaznak, hogy folyamatosan a legjobb minőséget tudják biztosítani fogyasztóiknak.
Biomenü Bio Spirulina Alga Tabletta 125g
A bio spirulina alga tabletta immunerősítő, antioxidáns hatású. Igazi vitamin- és fehérjeraktár a szervezet számára, emészthető fehérjetartalma több mint 50%. Különböző kiszerelésekben érhető el.
A bio spirulina alga tabletta, valamint por formájában is kapható.
Még több Biomenü termék?
JutaVit Koenzim Q10 100mg 40db
A JutaVit márkanév közel 15 éve van jelen a hazai piacon. Kínálatukban kiváló minőségű, magas hatóanyag-tartalmú vitamin, étrendkiegészítő, gyógynövény, tea, kozmetikum, valamint speciális gyógyászati célú tápszerek széles választéka szerepel, közel 170 féle termékkel. A márka célja, hogy a magyar lakosság mellett az európai fogyasztókat is kimagasló minőségű, európai elvárásoknak maradéktalanul megfelelő vitamin és egyéb étrendkiegészítő termékekkel lássa el. Szakembereik az egészséges életmódot figyelembe véve, folyamatos kutató-fejlesztő munkával dolgoznak az új termékek megjelenésén. Ennek eredményeképpen az egyre szélesedő termékskála számtalan pozitív visszajelzés alapján, fokozatosan nyeri el a lakosság szimpátiáját nemcsak a magyar, hanem immár a szlovák, a román, a szerb, a német, az osztrák, de már a lengyel, litván, azerbajdzsáni, arab, valamint ázsiai piacokon is. Vállalatuk a világ vezető, prémium alapanyaggyártóival együtt dolgozva fejleszti készítményeit. Termékeik saját gyárukban készülnek, melyek minőségét szigorú minőségbiztosítási rendszer garantálja. A gyártás során teljesen automatizált, modern termelési technológiát alkalmaznak, hogy folyamatosan a legjobb minőséget tudják biztosítani fogyasztóiknak.
Natur Tanya® Szerves C Ultra 1500mg Retard C-vitamin Csipkebogyó Kivonattal 60db
A Natur Tanya® Szerves C Ultra Retard C-vitamin Csipkebogyóval tabletta hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez: meghűlés, megfázás esetén rövidíti a gyógyulási időt, elengedhetetlen a kollagén képződésében, egészségesen tartja az izmokat, ínszalagokat és inakat, támogatja az ízületeket, fenntartja a fogíny, fogak normál állapotát, valamint őrzi és védi a bőr szépségét.
Natur Tanya retard, azaz nyújtott felszívódású C-vitamin tabletta.
Még több Natur Tanya termék?
Még több Natur Tanya termék?
JutaVit C-vitamin Cseppek 30ml 100mg/1ml
A JutaVit márkanév közel 15 éve van jelen a hazai piacon. Kínálatukban kiváló minőségű, magas hatóanyag-tartalmú vitamin, étrendkiegészítő, gyógynövény, tea, kozmetikum, valamint speciális gyógyászati célú tápszerek széles választéka szerepel, közel 170 féle termékkel. A márka célja, hogy a magyar lakosság mellett az európai fogyasztókat is kimagasló minőségű, európai elvárásoknak maradéktalanul megfelelő vitamin és egyéb étrendkiegészítő termékekkel lássa el. Szakembereik az egészséges életmódot figyelembe véve, folyamatos kutató-fejlesztő munkával dolgoznak az új termékek megjelenésén. Ennek eredményeképpen az egyre szélesedő termékskála számtalan pozitív visszajelzés alapján, fokozatosan nyeri el a lakosság szimpátiáját nemcsak a magyar, hanem immár a szlovák, a román, a szerb, a német, az osztrák, de már a lengyel, litván, azerbajdzsáni, arab, valamint ázsiai piacokon is. Vállalatuk a világ vezető, prémium alapanyaggyártóival együtt dolgozva fejleszti készítményeit. Termékeik saját gyárukban készülnek, melyek minőségét szigorú minőségbiztosítási rendszer garantálja. A gyártás során teljesen automatizált, modern termelési technológiát alkalmaznak, hogy folyamatosan a legjobb minőséget tudják biztosítani fogyasztóiknak.
Natur Tanya® Vegán Zöld Búzafű Por 200g
Méregtelenítő, lúgosító Natur Tanya Vegán Búzafű Por. A zöld búzafüvet ma már a szuperélelmiszerek közé sorolják. Könnyű emészthetősége, alacsony kalóriatartalma, és egyedülállóan magas beltartalmi értékei - fehérjék, vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, klorofill - tették azzá. A vegán zöld búzafű energiát ad, jót tesz a bőrnek, az emésztésnek és az immunitásnak. Szerves összetevői hozzájárulnak a sav-bázis egyensúlyhoz, salaktalanítanak, így része lúgosító, méregtelenítő kúráknak.
Méregtelenítő, lúgosító Natur Tanya Vegán Búzafű Por.