Szelén

A szelén olyan mikroelem, mely mindössze 10-15 mg mennyiségben található meg az ember szervezetében, jelenléte mégis sokrétű biológiai hatást közvetít. Legnagyobb része a lágy szövetekben, kiváltképp a májsejtekben található meg. Legfontosabb szerepe az antioxidáns tulajdonságából következik, aminek köszönhetően képes az oxidatív stressz mérséklésére, ezáltal a lipid természetű anyagok kémiai védelmével járul hozzá a sejtek határoló membránjának állagmegóvásához. Az antioxidáns hatást annak révén közvetíti, hogy részt vesz a glutation-peroxidáz enzim szerkezetének felépítésében. A szelénnek az élettani szükségletet kevéssel meghaladó mennyisége bizonyítottan segít csökkenteni a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát, ugyanakkor a túlzott szelénbevitel növeli ugyanezt a kockázatot! Számos daganattípus esetében igazolták, hogy a szelén gátolja a kialakulást, illetve az egészséges sejtek számára védekező eszközt jelent. A szelénnel kapcsolódott glutationt a daganatsejtek nem képesek felvenni, ezáltal gyengül az oxidációval (vagyis a károsító kémiai stresszel) szembeni védekezőképességük. Főként a tengeri állatok húsa, a teljes kiőrlésű gabonafélék, illetve az olyan belsőségek, mint a vese és a máj tartalmazzák a biológiai hasznosulás szempontjából is jelentős mennyiségben. A tápcsatornából jó hatásfokkal szívódik fel, ennek mértéke átlagosan 50-70%. A felszívódást a fehérjében gazdag táplálkozás elősegíti. Szelénben gazdag táplálékok a hús, a hal, a tej, a tojás és a hüvelyesek – vagyis azon táplálékok, amelyek magas fehérjetartalmúak. A szelén és az E-vitamin erősítik egymás jótékony hatását. A napi szelénszükséglet meghatározása mai napig nem egységes, az Amerikai Egyesült Államokban az elfogadott RDA érték 0.05-0,07 mg. A szelénre vonatkozó anyagcseretolerancia szűk határok között változik, vagyis a szükséges mennyiség és a toxikus küszöbérték igen közel vannak egymáshoz. A toxicitás határa napi 0,20 mg.