Hidegen sajtolt olajok
Bertolli Olívaolaj Extra Szűz 500ml
Bertolli a világ első számú olívaolaj márkája és több mint 40 országban van jelen. Történetük 1865-ben, a toszkán Lucca városából indult. Kezdetben egy kis élelmiszerkereskedésként működtek, mely helyi finomságokat kínált: olívaolajat, bort, sajtot és olívabogyót. Az Egyesült Államokba emigrált olasz bevándorlóknak bizony hiányoztak a hazai ízek, így megkérték Francesco Bertollit, hogy küldjön pár rekesszel híres olívaolajából - ezáltal pedig a Bertolli márka lett az Egyesült Államokban az olívaolaj történetének úttörője. Termékeik az érzelmi kötődést hangsúlyozó reklámok által összekapcsolódtak az olasz életstílus szépségeivel, mely mai napig tetten érhető. A II. világháborút követően trendet diktáltak azzal, hogy komoly összeget fektettek a márka népszerűsítésébe, ami akkoriban nem volt jellemző Olaszországban. Az 1950-es évek elején az alábbi szlogennel vezették be az üveges palackozást: „Nem árulunk zsákbamacskát”. Előtte az olívaolajat fémdobozokban és fémtartályokban árusították. A Bertolli volt az első vállalat, mely az olívaolaj történetében először tüntette fel a címkén a vásárlók számára az olívaolaj egészségre gyakorolt jótékony hatásait. Ők mutatták be elsőként a különböző fajtájú és ízű olívaolajakat is az amerikai piacon.
Alce Nero Bio Extra Szűz Olívaolaj 'Biancolilla' 500ml
Olasz bio gazdálkodás - 1978 óta - Több mint 1000 gazdálkodót egyesít Olaszországban és több mint 10 000 kis családi gazdaságot Közép- valamint Dél-Amerikában. Több mint 40 éve választják a biogazdálkodást, ápolva a növény és az ember közötti kényes egyensúlyt: ezért döntöttek úgy, hogy olyan élelmiszereket állítanak elő, melyek mindkettőnek jót tesznek. Olyan termékeket, melyek szintetikus vegyszerek használata nélkül termesztett alapanyagokból készülnek, a legmodernebb agronómiai kapacitásoknak köszönhetően, a föld és az azt művelő emberek iránti legnagyobb tisztelettel. Olyan technikákkal feldolgozott termékeket, melyek megóvják és kiemelik az összetevőik tulajdonságait, köszönhetően a mindig rövid és egyszerű, tartósítószerektől és adalékanyagoktól mentes összetevőlistáknak is.
Grapoila Csipkebogyómag-Olaj 250ml
Ezt a hidegen sajtolt csipkebogyómag olajat az International Taste Awards nemzetközi ételkóstoló versenyén Ezüst minősítéssel jutalmazták. Gazdag esszenciális zsírsavakban, E-vitamin tartalma kimagasló. Világospiros, gyümölcsös ízű olaj, saláták, hidegtálak, mártások, öntetek utalógos ízesítésére kiváló. Ne hevítsük!
További hidegen sajtolt olajok széles választékával várunk, ahol megtalálod a bio olajokat is.
Még több Grapoila termék?
Grapoila Tökmagolaj 250ml
A hidegen sajtolt tökmagolaj lágy, vöröses színű olaj. A tökmagot nem pörkölik, így értékes beltartalma a mechanikus hidegen sajtolás során nem károsul. Ideális hidegkonyhai ételek, mártások, öntetek, szószok és saláták készítéséhez, krémlevesek tetejére is csepegtethetjük, utolsó "simításként".
Polcainkon a Grapoila számos hidegen sajtolt olajai, prémium, cukormentes, szintén hidegen sajtolt magkrémei, gluténmentes maglisztjei, valamint olajos magvai közül is válogathatsz.
Még több Grapoila termék?
Grapoila Mustármagolaj 250ml
Díjnyertes, hidegen sajtolt mustármagolaj. A mustármagolajjal salátákat ízesíthetünk, majonézt, pácokat készíthetünk, húsokat tehetünk pikánsabbá. Az indiai konyha egyik alap alkotóeleme. Viszonylag magas füstpontja miatt bátran süthetünk, főzhetünk vele magasabb hőfokon is. Letisztult ízvilág, diós aroma jellemzi.
Nagy örömünkre a Grapoila hidegen sajtolt mustármagolaja 2020-ban a világ legrangosabb ételkóstoló versenyén kiérdemelte a Great Taste csillagot.
Még több Grapoila termék?
Grapoila Kukoricacsíra Olaj 250ml
A hidegen sajtolt kukoricacsíra-olajat aranysárga szín és édeskés, lágy íz jellemez. Esszenciális zsírsavakban, vitaminokban (pl: E-vitamin) gazdag olaj. Önmagában is fogyasztható, de remek ízesítője lehet salátáknak, krémeknek, szószoknak, leveseknek, zöldségeknek, továbbá alacsony hőfokon történő sütésre, főzésre is alkalmas.
A Grapoila 100% hidegen sajtolt olajai mellett gluténmentes, vegán, prémium magkrémeket, magvajakat, valamint gluténmentes magliszteket is találsz.
Még több Grapoila termék?
Bertolli Olívaolaj Extra Szűz 250ml
Bertolli a világ első számú olívaolaj márkája és több mint 40 országban van jelen. Történetük 1865-ben, a toszkán Lucca városából indult. Kezdetben egy kis élelmiszerkereskedésként működtek, mely helyi finomságokat kínált: olívaolajat, bort, sajtot és olívabogyót. Az Egyesült Államokba emigrált olasz bevándorlóknak bizony hiányoztak a hazai ízek, így megkérték Francesco Bertollit, hogy küldjön pár rekesszel híres olívaolajából - ezáltal pedig a Bertolli márka lett az Egyesült Államokban az olívaolaj történetének úttörője. Termékeik az érzelmi kötődést hangsúlyozó reklámok által összekapcsolódtak az olasz életstílus szépségeivel, mely mai napig tetten érhető. A II. világháborút követően trendet diktáltak azzal, hogy komoly összeget fektettek a márka népszerűsítésébe, ami akkoriban nem volt jellemző Olaszországban. Az 1950-es évek elején az alábbi szlogennel vezették be az üveges palackozást: „Nem árulunk zsákbamacskát”. Előtte az olívaolajat fémdobozokban és fémtartályokban árusították. A Bertolli volt az első vállalat, mely az olívaolaj történetében először tüntette fel a címkén a vásárlók számára az olívaolaj egészségre gyakorolt jótékony hatásait. Ők mutatták be elsőként a különböző fajtájú és ízű olívaolajakat is az amerikai piacon.
Grapoila Pörkölt Tökmagolaj 250ml
Ez a díjnyertes, hidegen sajtolt, pörkölt tökmagolaj szintén hideg sajtolással készül, csak a magokat préselés előtt finoman megpörkölik. A pörkölt változat 2022-ben Great Taste csillagot nyert a világ legrangosabb ételkóstoló versenyén, Londonban. Salátákhoz, krémlevesekhez, sajtokhoz, húsokhoz mennyei.
Díjnyertes, hidegen sajtolt, pörkölt tökmagolaj.
Még több Grapoila termék?
Grapoila Pisztáciaolaj 250ml
A hidegen sajtolt pisztáciaolaj kellemes ízt kölcsönöz édességeknek, salátáknak, krémleveseknek, főételeknek. A pörköletlen alapanyagból hidegen sajtolt olaj révén nemcsak különleges ízélményben lesz részünk, hanem egészségvédő telítetlen zsírsavakat és antioxidánsokat juttathatunk szervezetünkbe (pl. E-vitamin).
A Grapoila hidegen sajtolt olajai mellett gluténmentes, vegán és cukormentes magkrémeket, magvajakat, gluténmentes magliszteket, valamint roppanós magvakat is kínál.
Még több Grapoila termék?
Grapoila Lenmagolaj 750ml
Nagy kiszerelèsű, hidegen sajtolt lenmagolaj magas antioxidáns hatással, E-vitaminban, esszenciális zsírsavakban (Omega-3) gazdag növényi olaj. Elsősorban hidegkonyhai készítményekhez, krémsajtokhoz, szendvicskrémekhez, túróhoz, körözötthöz, salátákhoz ajánljuk. A lenmagolaj nem hevíthető, ne süssünk vele!
Még több hidegen sajtolt olajért, gluténmentes, vegán magkrémekért, magvajakért, gluténmentes maglisztekért kattints a Grapoila gyártóra és szemezgess széles termékválasztékukból.
Még több Grapoila termék?
Grapoila Feketeköménymag Olaj 40ml
Különleges ízű, hidegen sajtolt feketeköménymag-olaj. Erősíti az immunrendszert, segíti az emésztést, puffadás- illetve görcsoldó hatása is van. Levesek, saláták, krémek ízesítéséhez használhatjuk, kúraszerűen, az immunrendszer erősítésére pedig reggel és este 1-1 kávéskanállal fogyasszunk belőle.
Még több különleges, hidegen sajtolt olaj érdekel? Akkor próbáld ki a csipkebogyómag-olajat vagy a kendermagolajat is!
Még több Grapoila termék?
Borges Extra Szűz Olívaolaj 750ml
Grapoila Fűszerpaprikamag-Olaj 250ml
A Grapoila fűszerpaprikamag-olaj kitűnő hidegen sajtolt salátaolaj, nem csípős, ízesíthetünk vele mártásokat, szószokat, salátákat vagy elkészült sülteket. Jól illik a magyaros ételekhez. Gyönyörű, mélyvörös színével az ételeket, szendvicseket, hidegtálakat esztétikailag is feldobja. Sütéshez nem ajánlott, közvetlen ne hevítsük!
Ha nem csak hidegen sajtolt olajok, hanem gluténmentes, vegán, prémium magkrémek, maglisztek is érdekelnek, akkor nézz körül a 100% magyar Grapoila termékeink közőtt.
Még több Grapoila termék?
Sparta Gold Extra Szűz Olivaolaj 250ml
A Hellenic Fine Oils SA Görögország egyik vezető vállalata, mely olívaolaj- és magolajok előállításával, palackozásával, valamint csemegekészítmények kereskedelmével foglalkozik. A 2000-ben alapított HFO termékportfóliójában olyan meglévő és népszerű márkák szerepelnek, mint az Ananias vagy az Aigli. Zászlóshajó márkája a SPARTA, melyet a világ minden tájára exportálnak. A nyersanyagok és másodlagos anyagok kiváló minősége, a képzett személyzet, a modern üzemek és a hatékony ügyfélszolgálat hozzáadott értéket képviselnek a termelési folyamatban, továbbá hozzájárulnak a vállalat versenyelőnyének megalapozásához az olívaolaj-iparban.
Grapoila Sárgabarackmag Olaj 40ml
Díjnyertes, hidegen sajtolt sárgabarackmag olaj. Telítetlen zsírsavakban, E-vitaminban gazdag, antioxidáns hatású olaj. Napi adag: 3×1 mokkáskanálnyi, étkezés előtt fogyasztva vagy a reggeli zabpehelyhez, kásához, joghurthoz keverve. Salátákhoz, krémlevesekhez is adható.
Díjnyertes, hidegen sajtolt sárgabarackmag olaj.
Még több Grapoila termék?
Filippo Berio Extra Szűz Olívaolaj 500ml
1867 - Lucca, Olaszország - Filippo Berio a szülővárosában található végtelen olajfaültetvények által inspirálva úgy dönt, hogy életét a legkiválóbb olívaolaj készítésének szenteli, mely csak a legfinomabb olajbogyókból készül és amely méltó a világ legigényesebb szakácsaihoz. 15 év tapasztalat után megteremti saját olívaolaj márkáját. A 100%-os olívaolaj minden egyes palackján az ő aláírása szerepel - az aprólékos, kézműves munka jele és garancia arra, hogy a palackban megbúvó olajok megfelelnek az ő nagyon magas elvárásainak is. A kivételes minőségnek köszönhetően Filippo Berio elnyerte a Lyonban, valamint Párizsban megrendezett Universal Exposition nemzetközi minőségi díjait, továbbá a chicagói Kolumbiai Vásáron is elismerésben részesült. Később társul Giovanni Silvestrini üzletemberrel, aki nemcsak az üzlet felépítésében, hanem a magas színvonal fenntartásában is segíti. Azonban Filippo 64 éves korában elhuny, igy lánya, Albertina lép a helyébe. A 20. század elején a családi vállalkozásként indult olívaolaj márka a legtöbbet exportált olasz márkává válik és számos díjat zsebel be kiváló ízéért. A márka leányvállalatokat alapít New Jerseyben és az Egyesült Királyságban, székhelyét pedig Massarosa-ba helyezi át. Ma már 150 éves fennállásukat ünneplik.
Grapoila Máriatövismag Olaj 250ml
Hidegen sajtolt máriatövismag olaj. Akár önmagában is fogyasztható. Az ajánlott mennyiség 80 kg testsúlyig napi egy mokkáskanál, 80 kg testsúly felett napi egy teáskanál. Apróra vágott zsályával fűszerezve finom mártogatós, szósz vagy öntet készíthető belőle. Majonézzel vagy mustárral salátaöntethez is kiváló.
A Grapoila nem csak hidegen sajtolt olajokat, hanem gluténmentes magliszteket és prémium, gluténmentes, vegán magkrémeket, magvajakat is kínál, természetesen cukormentesen.
Még több Grapoila termék?
Grapoila Olívaolaj Extra Szűz 250ml
Hidegen sajtolt, kizárólag mechanikus úton előállított extra szűz olívaolaj, mely finom és egészséges, kitűnően használható sütéshez és főzéshez. A markáns ízű olaj jól illik mediterrán tésztaételekhez, olaszos receptekhez, húsokhoz, halakhoz, salátákhoz, szószokhoz, öntetekhez, lényegében bármihez.
A hidegen sajtolt extra szűz olívaolajok a legnépszerűbb és legegészségesebb olajok közé tartoznak, széleskörűen felhasználhatók nem csak olasz ételekhez, hanem a finomított étolajok helyett is remek alternatívát jelentenek.